Mesto Šamorín - Somorja Város
Menu

Néhány mázsával ismét könnyebb!

06. Már 2017.

Ma vette kezdetét városunk határában, majd a napokban folytatódik az illegálisan, főképp az utak mentén elhelyezett hulladék összegyűjtése. Reggeltől több mázsányi szemét került megfelelő helyére – a központi gyűjtőudvarba.

Somorja határában főképp az építkezési hulladék okoz minden évben gondot, mivel azt viszonylag nehéz eltávolítani az aljnövényzetből. A gyűjtőudvar szimbolikus áron, 0,025 euróért veszi át kilóját, ami egy tonna esetében mindössze 25 eurót tesz ki. A város határában viszonylag sok az eldobált használt gumiabroncs is; ezeket a gumiszervizek kötelesek átvenni a felhasználóktól.

A Halász utcai gyűjtőudvar, amely jelenleg naponta 8.00 és 16.30 között tart nyitva, a hulladékelszállítási illetéket rendesen fizető somorjai lakosok számára ingyenesen biztosítja a zöld, az elektromos, illetve a háztartási hulladék elhelyezését, ugyanakkor használt olajat és ruhát is átvesz. A telep március közepétől bővített nyitva tartás mellett, reggel 8.00 és 20.00 közt üzemel majd, szombatonként is.